• HOGYAN LEHET KIADNI EGY INGATLANT 2020-BAN? MINDEN, AMIT TUDNOD KELL RÓLA

    HOGYAN LEHET KIADNI EGY INGATLANT 2020-BAN? MINDEN, AMIT TUDNOD KELL RÓLA

    Ha egy társaságban, főleg egy kis alkoholizálás után, előjön a téma, hogy ki mihez kezdene a lottó nyereménnyel, a legtöbben lakást vennének, és kiadnák. Ez persze szépen és jól hangzik, hiszen passzív bevételi forrás(nak tűnik), ráadásul az ingatlan egy értékálló befektetés.

    Igen ám, de sokan nem számolnak azzal, hogy az ingatlan kiadása után adózni is kell. De hogyan működik ez a gyakorlatban?

    Ich lese weiter

  • INGATLAN ILLETÉK - ÍGY CSÖKKENTHETED A LAKÁS VÁSÁRLÁSA SORÁN

    INGATLAN ILLETÉK - ÍGY CSÖKKENTHETED A LAKÁS VÁSÁRLÁSA SORÁN

    Már megszokhattuk, hogy szinte minden után adót kell fizetni, nincs ez másképp a lakás vásárlása során sem. Ez azonban nem a klasszikus értelemben vett adó, hanem az ún. vagyonszerzési illeték. Talán épp ezért sokan nem is gondolnak rá, hogy a vásárlás során ezt is be kell fizetni - pedig az ingatlan értékétől függően ez jelentős összeg is lehet.

    Viszont az ingatlan illeték csökkenthető, ha ismerjük, mikor járnak a kedvezmények. Ezzel pedig több százezer-, vagy akár millió forintot is spórolhatunk. 

    Megmutatjuk, hogyan!

    Ich lese weiter

  • EZEK A LEGÚJABB ELADÓ LAKÁSOK AZ INGATLAN BUDAFOKON - VIDEÓVAL

    EZEK A LEGÚJABB ELADÓ LAKÁSOK AZ INGATLAN BUDAFOKON - VIDEÓVAL

    Az ingatlanos szakma - a többihez hasonlóan - átalakulóban van. A járvány miatt ugyanis előtérbe kerültek azok a megoldások, ahol nem kell személyesen részt venni a lakásmustrán, helyette otthon, kényelmesen teheted ezt meg. 

    Mi is igyekszünk ennek megfelelően fejlődni, így néhány ingatlan esetében elérhetővé tettük a virtuális séta funkciót (erről bővebben itt írtunk egy összefoglalót ), és az ingatlanos videókat is. 

    A visszajelzések (és az eladások száma alapján) úgy látjuk, hogy egyre nagyobb siker a vásárlók körében. Épp ezért most összegyűjtöttünk neked 5 ingatlant, ahol elérhetőek a videók is.

    Ich lese weiter

  • MILYENEK A JÓ VÍZPARTI INGATLANOK? EZEKRE FIGYELJ, HA NYARALÓT KERESEL!

    MILYENEK A JÓ VÍZPARTI INGATLANOK? EZEKRE FIGYELJ, HA NYARALÓT KERESEL!

    Mivel javában tombol a nyár, egyre többen keresnek olyan nyaralót, ahol eltölthetik a szünidőt. A vásárlók körében igencsak fontos szempont, hogy közel legyen a vízpart - vagy akár közvetlen kapcsolattal rendelkezzen.

    Ha követed az ingatlannak kapcsolatos híreket, biztosan olvastál már róla, hogy a járvány hatására megugrott a kereslet a nyaralók iránt. Ez pedig, ha lehet, még inkább feljebb strófolta a vízparti ingatlanok árát is. 

    Jó néhány évvel ezelőtt még remek áron lehetett kapni tóparti házakat, nyaralókat azonban ma már jóval szemfülesebbnek kell lenned, ha ilyenre vágysz.

    Épp ezért, ha ilyenben gondolkozol, érdemes elolvasni a cikkünket, hiszen összegyűjtöttük azokat a szempontokat, amiket a vásárlás során figyelembe kell venned. 

    Ezenkívül megmutatjuk azt is, hol lehet olcsóbban hozzájutni a vízparti nyaralókhoz.

    Ich lese weiter

  • VISSZAESETT A KERESLET AZ ÚJÉPÍTÉSŰ LAKÁSOK PIACÁN

    VISSZAESETT A KERESLET AZ ÚJÉPÍTÉSŰ LAKÁSOK PIACÁN

    Meglehetősen csökkent a kereslet az újépítésű lakások iránt, ami leginkább a fővárost érinti. A statisztikai adatok alapján az egy évvel ezelőttihez képest csaknem 40%-kal kevesebb építkezést indítottak el - ami jól jelzi a csökkenő keresletet is.

    Ez a visszaesés azonban nem tapasztalható a megyei jogú városokban, hiszen általában jóval kevesebb projektet indítottak el a beruházók - így a kínálat sem olyan jelentős, mint Budapesten.

    Ugyanakkor érdekes megnézni, miként alakulnak a négyzetméterárak a fővárosban, és az egyes megyei jogú városokban. Ahogyan azt lent láthatjátok majd, eléggé markáns a különbség.

    Ich lese weiter

  • MILYEN HATÁSA LESZ AZ AIRBNB-S LAKÁSOK SZABÁLYOZÁSÁNAK?

    MILYEN HATÁSA LESZ AZ AIRBNB-S LAKÁSOK SZABÁLYOZÁSÁNAK?

    Már régebb óta terítéken van a rövidtávú lakáskiadások korlátozása, ám az ezzel kapcsolatos törvényeket csak most fogadták el. A szabályozás leginkább a budapesti ingatlantulajdonosokat érinti, és - mint minden szabályozás - jelentős változásokat hozhat a piacon.

    Azonban mielőtt belemennénk a szabályozás részleteibe, tegyük tisztába a fogalmakat, és nézzük meg, mit is jelent tulajdonképpen az Airbnb.

    Ich lese weiter

  • MILYEN A JÓ INGATLANOS? 5 TIPP, HOGYAN ISMERHETED FEL ŐKET

    MILYEN A JÓ INGATLANOS? 5 TIPP, HOGYAN ISMERHETED FEL ŐKET

    Sok kezdő ingatlanközvetítőtől megkapjuk a fent említett kérdést, azonban nem egyszerű válaszolni rá. 

    Egyrészt ugye azért, mert mi - ingatlanosok - teljesen másképp látjuk belülről a szakmát, mint egy hétköznapi ember, aki egyébként életében maximum egyszer találkozik a tanácsadóval.

    Másrészt pedig relatív, kinek mi számít jónak. Habitustól függ, hogy valaki szeret-e jókat beszélgetni, kérdezni, vagy inkább a csendes, körbevezető típust kedveli-e.

    Azonban vannak olyan örökzöld elemek, amik embertípustól függetlenül ráhúzhatóak egy jó ingatlanosra.

    Ich lese weiter

  • HOGYAN ÍRD MEG AZ INGATLANHIRDETÉS SZÖVEGÉT? 5 TIPP EGY SZÖVEGÍRÓTÓL

    HOGYAN ÍRD MEG AZ INGATLANHIRDETÉS SZÖVEGÉT? 5 TIPP EGY SZÖVEGÍRÓTÓL

    Egy jó ingatlant is el lehet adni egy rossz lakás hirdetéssel - csak sokkal nehezebb. Megfordítva a dolgot: egy rossz ingatlant is el lehet adni egy jó hirdetéssel. Ebből már talán te is jól látod, hogy egy-egy eladó ingatlan esetében mekkora jelentősége is van a szövegnek. 

    Jómagam már számtalan olyan hirdetéssel találkoztam, ami után biztos voltam benne, hogy az ingatlanos vagy a tulaj igazából el sem akarja adni a lakást. 

    Sokan csak és kizárólag a fényképeket tartják fontosnak. Való igaz, hogy nagyon lényegesek, hiszen elsősorban vizuálisan kell, hogy tetszen egy adott ingatlan. De a szöveggel még “gusztusosabbá” lehet tenni a hirdetést.

    Hiszen gondolj csak bele: egy étel hiába néz ki nagyon jól, ha egyébként teljesen íztelen. 

    De mi az, ami igazán vonzóvá tesz egy lakáshirdetést? A cikkben megmutatom neked, hogyan tudsz te is vevőcsalogató ismertetőket írni az eladó ingatlanodhoz.

    Ich lese weiter

  • AZ INGATLAN BUDAFOK MÁR VIRTUÁLISAN IS KÖRBEVEZET A LAKÁSOKBAN

    AZ INGATLAN BUDAFOK MÁR VIRTUÁLISAN IS KÖRBEVEZET A LAKÁSOKBAN

    A járványnak kétségkívül rengeteg negatív hatása volt - hiszen vállalkozások mentek tönkre, és emberek vesztették el az állásukat. Azonban nem szabad elmennünk a pozitív változások mellett sem, amik alatt leginkább a digitalizációt, és az ezzel együtt járó kényelmet értjük.

    A mai technológia ugyanis már lehetővé teszi, hogy szinte mindent otthonról, kényelmesen a négy fal közül el tudjunk intézni: a bankolást, az SZJA-bevallást, a számlák befizetését, vagy épp a bevásárlást.

    Ez a fajta átalakulás az ingatlanosok piacát sem kerülhette el. Habár a műszaki feltételek már régebb óta adottak a virtuális lakásnézéshez, a járvány miatt az elterjedése drasztikusan megemelkedett. 

    Ennek a turbó-fokozatnak köszönhetően már egyre több helyen elérhetőek az ingatlan videók, és az ún. virtuális séták, amiket a cikkünkben részletesen bemutatunk.

    Ich lese weiter

  • MÉRSÉKLŐDNEK AZ INGATLANÁRAK A JÁRVÁNY MIATT

    MÉRSÉKLŐDNEK AZ INGATLANÁRAK A JÁRVÁNY MIATT

    Ha figyelemmel kíséred az ingatlanárak alakulását, akkor minden bizonnyal feltűnt már, hogy a meredek erősödéshez képest 2019-ben már jóval szolidabb emelkedés volt a jellemző. Ehhez képest most, az eddigi tendenciák alapján, május végére mintegy 40%-kal estek vissza a lakáseladások a fővárosban - leginkább a járvány miatt.

    Ich lese weiter

  • EZEK AZ ÚJÉPÍTÉSŰ INGATLANOK KAPHATÓAK BUDAFOKON

    EZEK AZ ÚJÉPÍTÉSŰ INGATLANOK KAPHATÓAK BUDAFOKON

    Szerencsére az életünk szépen lassan kezd visszaállni a már megszokott kerékvágásba. (Legalábbis bizonyos megkötések mellett.) Épp ezért időszerűnek látjuk, hogy ismét egy csokorba szedjük a legjobb piacon lévő ingatlanokat.

    Most olyan újépítésű lakásokat mutatunk, amik kizárólag a XXII. kerületben, Budafokon találhatóak.

    Fontos: amennyiben tetszik egy-egy adott ingatlan, kattints a címben található linkre, hogy további infókat kapj. Ha pedig szeretnéd felvenni velünk a kapcsolatot, akkor a leírások alatti kontakra kell kattintanod.

    Ich lese weiter

  • SZERETNÉD KITANULNI AZ INGATLANOS SZAKMÁT? CSATLAKOZZ AZ INGATLAN BUDAFOK CSAPATÁHOZ!

    SZERETNÉD KITANULNI AZ INGATLANOS SZAKMÁT? CSATLAKOZZ AZ INGATLAN BUDAFOK CSAPATÁHOZ!

    Előre figyelmeztetünk: ez nem egy szokványos álláshirdetés lesz. Sőt, igazából nem is munkaajánlat lesz, inkább egy perspektíva, ami megmutatja neked, mire számíthatsz, ha úgy döntesz, belevágsz az ingatlanos szakmába. 

    Nem fogunk hazudni.

    Habár kívülről úgy látszik, hogy ez egy könnyű, “csevegős” szakma; nagyon komoly tudás és kitartás kell hozzá, amíg komoly szakembernek mondhatod magad. De vágjunk is a közepébe, és nézzük meg, milyen is egy ingatlanos élete!

    Ich lese weiter