LAKÁSFELÚJÍTÁSI LÁZ: ÉRDEMES-E (MOST) BELEVÁGNI?

LAKÁSFELÚJÍTÁSI LÁZ: ÉRDEMES-E (MOST) BELEVÁGNI?

A használt lakások helyzete a megyékben, és a fővárosban

Érdekes összevetni, hogy míg 5 évvel ezelőtt Budapesten és Pest megyében az érdeklődők 71%-a keresett ingatlant (a többi megyében összesen 29%), addig ez az arány 2021-ben már 56,5-43,5%-ra tolódott.

Ez valószínűleg jórészt a koronavírus-járvány hatásainak eredménye. A cégek rájöttek, hogy bizonyos munkákat a dolgozók home officeban is tudnak végezni, így nem köti őket feltétlenül a fővároshoz a munkahelyük. 

A járvány miatti bezártság pedig ráébresztette az embereket arra, hogy a panellakás bizony kicsi, és ha módjuk van rá - ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja - szívesebben választják a nagyobb életteret, és a kertet.

Ráadásul egy budapesti lakás árából vidéken már egy közepes-jó állapotú, 100 négyzetméteres családi házat is találni, így egyre többen választják a vidéki városokat, és az agglomerációt. 

A kedvezményes lakásépítési áfa, valamint az otthon felújítási támogatás új életet lehelt az építkezési piacba, így egyrészt kapósak lettek az új építésű családi házak, kertkapcsolatos lakások, valamint a felújítandó ingatlanok is.

Viszont az ipar olyan mértékű drágulással nézett szembe az elmúlt időszakban, hogy az ember kétszer is meggondolja, belevágjon-e.

Miért drágultak az építőanyagok? Mi mennyibe kerül?

A drágulás oka egyrészt az alapanyag-, másrészt a szakemberhiány. De mitől alakult ki alapanyaghiány?

Az alapanyaghiányt főleg a koronavírus-járvány miatt leálló üzemek okozzák, nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is. Főleg a szigetelőanyagok (polisztirol), illetve a vasanyagok beszerzése okoz fennakadást a vasérc hiánya miatt.

Ugyanakkor az otthonfelújítási intézkedések hatására nagy nyomás alá került az egész piac, és teljesen felborult a kereslet-kínálat. Így lényegében a tégláktól elkezdve a nyílászárókon át felmentek az árak, hiszen sokkal nagyobb a kereslet, így kvázi bármekkora összeget elkérhetnek a kereskedők.

Ugyanakkor rengeteg alapanyagot kell külföldről beszerezni. A forint árfolyama finoman szólva sem túl jó - jelenleg az euró 361 forintba kerül - így a drágulásra ez is rátesz egy plusz lapáttal.

A bádogos, csavar termékek például eddig idén 20%-kal drágultak, a vas és a fa pedig 60%-kal. A jelenleg is drága polisztirol pedig - a prognózisok szerint - akár 80%-kal is drágulhat nyárra.

A műanyag termékek gyártásában is fennakadás van, így például a műgyantás vakolatrendszerek és a nyílászárók is jelentősen drágultak - és további emelkedésre lehet számítani. 

Kevés a jó szakember

Ráadásul nem csak az alapanyag drága, de a jó szakember is. Az elvándorlás miatt nagyon kevés mérnök és szakmunkás maradt az itthoni piacon - és aki valóban jó, szinte bármennyi pénzt elkérhet a munkájáért. 

Ráadásul nincs könnyű helyzetben az sem, akinek fontos lenne a határidő, hiszen a szakemberek előre 3-6 hónapra be vannak táblázva.

Megéri most belevágni, vagy kivárjunk?

Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, hiszen felújítandó otthon szempontjából a felújítási támogatás, az újépítésű otthonok szempontjából pedig a kedvezményes, 5%-os lakásáfa nagyon csábító lehet. 

Azonban ezen kedvezmények jó részét elvitték a dráguló alapanyagok, és szakemberek. Várhatóan nyár végéig nem lehet igazán javuló tendenciára számítan, sőt további emelkedés várható. Viszont ahogy lecseng a járvány, és nagyobb lesz az átoltottság, úgy valószínűleg a gyártói kapacitás visszatérhet a régi kerékvágásba, ami az árak mérséklését hozza majd magával.

Épp ezért, ha nem szorít az idő, és nem kívánjuk igénybe venni a lakásfelújítási támogatást sem, akkor érdemes kivárni a felújítással. Azonban, ha igényelni akarjuk a támogatást, akkor semmiképp sem érdemes várni, hiszen 2022. december 31-ig lehet igényelni. 

Kompromisszumos megoldás lehet, ha új építésű házba költözünk. Az Ingatlanbudafok kínálatában több:

Tekintsd meg a kínálatunkat!


Zurück