MIÉRT DRÁGULNAK AZ ÉPÍTŐANYAGOK?

MIÉRT DRÁGULNAK AZ ÉPÍTŐANYAGOK?

lakásfelújítási láz című cikkünkben már valamelyest érintettük a témát, azonban érdemes mélyebben is megnéznünk, hogy mi lehet a drágulás oka, mikor lehet vége ennek, és hogy mit lehet tenni mindez ellen.

Miért nő az égig a faanyagok ára?

Ahogyan azt az építőanyagok drágulásánál megszokhattuk, a válasz itt is a koronavírus-járványban keresendő. Az amerikai és az európai piacon ugyanis a járvány hatására az embereknek annyi szabad idejük lett, hogy elkezdték az addig halogatott felújítási munkálatokat.

Mondanunk sem kell, hogy a bútoroktól elkezdve a padlón át, a tetőig és a kerítésig szinte mindenhez szükséges faanyag.

Mind ezek mellett az építkezések sem álltak meg, így a kereslet-kínálat mérlege olyan szinten felborította a piacot, hogy globális hiány alakult ki: nem csak itthon, hanem világszerte.

Annyira, hogy egyébként az USA-ba már Európából importálják a faanyagot, még ha ez brutálisan drága is. Csakis így tudják biztosítani az amerikai piac fa-ellátását.

A drágulás mértéke csaknem a duplája a tavalyi áraknak: 1 évvel ezelőtt 170-180 eurót kellett fizetni egy köbméter fenyőért, most 300 euró/köbméter alatt nem igazán találni építési célú fűrészárut.

Az USA-ban ez számszerűsítve azt jelenti, hogy 36 ezer dollárral, vagyis 11 millió forinttal drágább az építkezés, mint előtte.

Jogos lehet a kérdés persze, hogy akkor miért nem vágnak ki több fát. A válasz pedig egyszerű: már most is teljes gőzzel üzemelnek a fűrészüzemek, és nem bírják el a további terhelést. Egy új üzem építése pedig évekbe telik, ráadásul több millió dollárt kóstál - a brutális kereslet pedig nem biztos, hogy kitart addig, amíg megéri felhúzni ennyi pénzért egy fűrészüzemet.

Egyelőre tehát mindenki próbálja felvásárolni a faanyagot és tartalékolni - ugyanis nem igazán látszik a drágulás, és a kereslet vége. Kis híján napról napra változik a faanyag ára, úgyhogy tanácsos minél előbb beszerezni a szükséges mennyiséget.

Mennyit drágultak a szigetelőanyagok, a fémek és a műanyagok?

A fához hasonlóan a fémek és a műanyagok is jelentősen drágultak - már tavasszal mintegy 30-40%-ot, ugyanakkor további drágulásra kell számítani. A szigetelőanyagok pedig 50%-kal drágultak a januári - tehát az év eleji(!) - árakhoz képest.

Az ok többrétegű és a koronavírus-járványra vezethető vissza: több gyárat is bezártak Kínában és világszerte, amihez hozzájött a kőolajtermékek brutális drágulása is. 

A vészharangot a szomszédunkban, Ausztriában már megkongatták: ott már akkora a drágulás, hogy az építőipari cégek kvázi nem tudnak megfelelő árréssel dolgozni, így folyamatos a vis major áremelés.

Ráadásul a hiány miatt itthon is csak késve tudják szállítani az alapanyagokat: a polisztirol szigetelésre például sok esetben másfél-két hónapot is várni kell. 

A tetőfelújítás költsége is az egekben van

A cserép-, illetve cserepeslemez gyártóknál sem sokkal jobb a helyzet. Korábban a cserépgyártók egy évben egyszer emeltek árat - most előfordul, hogy már ötödjére emelnek idén; pedig még fél év sem telt az évből.

Ráadásul nem elhanyagolható tény a szakemberek hiánya sem. Nagyon nagy a szórás, hogy ki mennyiért vállal munkát. Van, ahol a tetőfelújítás munkadíja 3-4 millió forint - ez az ár tehát még nem tartalmazza az alapanyag árat sem.

A burkolás, térkövezés, illetve a nyílászárók cseréje sem olcsó: nem ritka, hogy csak a nyílászárók cseréjére 2,5-3 milliós munkadíjat számolnak a szakemberek. Megtehetik, hiszen alig találni jó kőművest, ácsot vagy bádogost.

Mit lehet tenni?

Nehéz ebben a helyzetben bármit is mondani, hiszen itthon plusz árfelhajtó-erő még a kedvezményes lakásáfa, valamint az otthonfelújítási támogatás, a babaváró hitel, illetve a CSOK is.

Sajnos egyelőre nem tudni, meddig tart a drágulás csak az biztos, hogy egyszer véget ér, majd várhatóan minimálisan csökkenni kezd. Ahogy mondani szokás: ez a lufi is kipukkan egyszer. 

Viszont nem mindegy, hogy az emelkedés kettő vagy egy évig tart, ahogyan az sem, hogy mekkora lesz a drágulás és a visszaesés mértéke. (Sajnos még az is előfordulhat, hogy visszasírjuk a mostani árakat.)

Épp ezért, ha lehet, érdemes minél előbb belevágni a felújításba és nem kivárni - hiszen ki tudja, mit hoz a jövő.

Ha pedig nem szeretnél a felújítással bajlódni, és aggódni a büdzsé miatt, akkor érdemes olyan lakást, családi házat vásárolni, ami már készen van, és nem kell hozzányúlni.

Nézd meg az Ingatlan Budafok eladó ingatlan kínálatát, és találd meg álmaid otthonát néhány kattintással!

 


Vissza