MILYEN HATÁSA LESZ AZ AIRBNB-S LAKÁSOK SZABÁLYOZÁSÁNAK?

MILYEN HATÁSA LESZ AZ AIRBNB-S LAKÁSOK SZABÁLYOZÁSÁNAK?

Mi is az az Airbnb?

Az Airbnb - hasonlóan például az Uberhez - egy újfajta szemléletmódon az ún. sharing economy-n alapszik. A lényege dióhéjban az, hogy a szolgáltatásokat, tudást stb. a felhasználók megosztják egymással egy-egy adott felületen. Így nem kell megvásárolniuk azt, csupán bérelni a tulajdonostól.

Az Airbnb pedig egy olyan platform, ahol az ingatlantulajdonosok megoszthatják a lakásukat, és rövid távon bérbeadhatják azt.

Ahogy semmi sem fekete vagy fehér, úgy az Airbnb sem. Hiszen kétségkívül rengeteg pozitív, ugyanakkor negatív hozadéka is van.

Előnyként mindenképp érdemes megemlíteni, hogy az ingatlannal rendelkezőknek jelentős többlet bevételt jelent. 

A turistáknak, vagyis az ideiglenes bérlőknek pedig nagyon kedvező áron kínált szállásokat, hiszen nem kell 3-4 csillagos hotelben megszállniuk egy-egy adott városban. Az így megmaradt pénzt pedig a helyi gazdaságban (éttermekben, múzeumokban, fürdőkben) költik el, így jelentős gazdaság-élénkítő hatása is van.

Ugyanakkor, például a budapesti, főképp belvárosi ingatlanárakra, jelentős hatással volt az Airbnb-s lakáskiadás. Hiszen sokan, befektetési célból vásároltak lakásokat, amelyeknek igencsak nagy árfelhajtó-ereje volt.

További negatívum, hogy az Airbnb lehetőségével legtöbbször a fiatalok, diákok élnek, így sok panasz érkezett az ott lakóktól a hangos bulizókra.

Mint látható tehát a probléma adott volt, és a törvényhozók úgy látták, hogy eljött az ideje annak, hogy megregulázzák a rövid távú lakáskiadást.

Mi az Airbnb szabályozás lényege?

A korlátozás igencsak megnehezíteni az ingatlanok néhány napos bérbeadását, ugyanis a legszigorúbb tervek szerint 120 napban maximalizálnák a kiadható éjszakák számát.

Az idei évet tekintve pedig október és december között a rövid távú lakáskiadást 30 napban állapították meg. Ez tehát azt jelenti, hogy 92 nap mindössze ⅓ részében adható ki a lakás.

Ezzel pedig a törvényhozók elérhetik azt, hogy a tulajdonosok inkább a hosszú távú bérlőkre koncentráljanak, hiszen 120 nap alatt lehetetlen annyi bevételt termelni, mint egész évben - hiába magasabb a bérleti díj.

A korlátozást az is indokolja, hogy - míg egy Airbnb-s lakás esetében évente csupán 38 ezer forintot kell adóként fizetni -, addig a szállodáknak, vagy a hosszú távon lakást kiadónak sokkal magasabb ez a díj.

 

A korlátozás miatt mérséklődhetnek az albérletek árai

Ebből már jól látható, hogy a korlátozások már nagyon rövid idő alatt csökkenthetik belvárosi abérletek árait - itt található ugyanis a legtöbb Airbnb-s lakás.

A másik opció pedig az, hogy ezeket az ingatlanokat a tulajdonosok nem bérbeadják, hanem értékesítik. Ez pedig így az eladó ingatlanok piacát bővíti majd.

Lehet, hogy emiatt az ingatlanárak is csökkennek majd?

A szakértők szerint valószínűleg lesz majd némi csökkenés a belvárosi ingatlanok áraiban, ez azonban nem törvényszerű. Épp ezért a csökkenés mértékét 0 és 7% közé tették. Ennek oka leginkább az, hogy a befektetők most kivárnak - és vagy egyéb lehetőség után néznek, vagy az árcsökkenés miatt újra ingatlanokat vásárolnak, ami azonban stabilizálhatja az árakat.

Hogy tehát ténylegesen milyen hatása is lesz az Airbnb megregulázásának, azt egyelőre nehéz megmondani. Azonban a törvény elfogadása után, várhatóan egy-két héten belül (július második és harmadik hetében) már némileg mindenki okosabb lesz.

 

Megjegyzés: Amint elfogadják a tényleges törvényjavaslatot, a cikkünket frissíteni fogjuk!


Back