REKORD NÉGYZETMÉTERÁRAK BUDAPESTEN

REKORD NÉGYZETMÉTERÁRAK BUDAPESTEN

A legmagasabb négyzetméterárak Budapesten

I. kerület

Az I. kerület legdrágább utcái közt a Lánchíd utca, valamint a Naphegy utca szerepel, itt átlagosan 1,2-1,3 millió forintba kerül egyetlen négyzetméter.

A rekord egy Naphegyen, Krisztinavárosban található ingatlan, melynek 1,5 millió forint a négyzetméterára.

II. kerület

A II. kerületben némileg nagyobb a szórás: találhatunk ingatlanokat “már” 900 ezer forintos négyzetméteráron is. Ugyanakkor van, ahol 2 millió forintot kell fizetni egyetlen négyzetméterért, a Törökvész városrészben.

V. kerület

Az V. kerület szintén szélsőséges lakásárakkal rendelkezik. Egy kisebb, 40 négyzetméteres lakás négyzetméterára a belvárosban alig több, mint 800 ezer forint. Azonban a másik véglet, például a Vörösmarty téri ingatlanok közül már inkább 1,7-1,8 milliós, átlagos négyzetméterár a jellemző. 

VI. kerület

Aki a VI. kerületbe szeretnél költözni, egy kisebb, egyszobás lakásba, viszonylag barátságos árakkal találkozhatsz, hiszen a nem túlságosan frekventált helyeken 700.000 forintért is hozzá lehet jutni egy felújított ingatlanhoz. (Azt azért érdemes hozzátenni, hogy ez az ár leginkább a kisebb, 20-35 négyzetméteres lakásokra jellemző.)

Azonban, ha megnyernéd az ötös lottót, és ezen a környéken szeretnél rátalálni álmaid otthonára, jóval több lehetőséged van. Az Andrássy úti lakások átlagosan 1,8 millió forint fölött vannak négyzetméterenként, de közel 3 millió forintos négyzetméterárral is lehet találkozni.

XI. kerület

Ha a XI. kerületbe vágysz, és szűkösebbek az anyagi kereteid, Kelenföldön érdemes egy kisebb 30-40 négyzetméteres lakást keresni: itt ugyanis már 750-800 ezer forintért is találhatsz ingatlant.

A Műegyetem környékén 1,3 milliós átlagárakkal találkozhatsz, míg a Gellérthegyen már drágább a lakások: 1,7-1,9 millió forintot kérnek négyzetméterenként.

XII. kerület

A XII. kerületben még a luxusingatlanok között is jelentős különbségek vannak. A Svábhegyen például 1,8-2,7 millió forintot kérnek az ingatlanok négyzetméteréért. Azonban, ha kicsit “lejjebb ereszkedünk”, már 1 millió forintért is találni lakásokat, például a Maros utcában vagy Istenhegyen. (A kiadó lakások azonban már jóval barátságosabb árakat mutatnak.)

 

De vajon mekkora árakkal találkozni a külső kerületekben? Hol a legolcsóbbak a négyzetméterárak Budapesten?

A legolcsóbb kerületek Budapesten

A legolcsóbb kerületekről elmondható, hogy egy újépítésű lakás annyiba kerül, mint a drágább kerületekben egy használt ingatlan. Így itt már 600-700 ezer forint környékén is találhatsz újépítésű otthonokat.

XX. kerület 

A XX. kerületben nem nyílik túlságosan nagyra az a bizonyos “olló”: a legolcsóbb négyzetméterárak 450 ezer forint körül alakulnak, míg a legdrágább ingatlanokért is maximum 750 ezer forintot kérnek négyzetméterenként.

XXI. kerület

A legolcsóbb ingatlanok a Gyártelep környékén találhatóak; itt már 380 ezer forintért is találni jó állapotú ingatlanokat. A drágább házakért jellemzően 600-700 ezer forintot kérnek. 

XXIII. kerület

A legolcsóbb, XXIII. kerületben átlagosan 332 ezer forintba kerül egy négyzetméter, azonban az újépítésű lakások esetében már 550-600 ezer forintos átlagárakat látni - attól függően, hogy az ingatlan hol található.

 

Milyen négyzetméterárakkal találkozni Budafokon?

A XXII. kerületben, Budafokon konszolidált ingatlanárakkal találkozni, hiszen az árversenyben abszolút középen végzett.

Ha ide szeretnél költözni, az átlagárak tekintetében 500 ezer forintos négyzetméterárral kell számolnod. Azonban itt sem mindegy, hogy melyik környék a favorit. 

Nagytétényben és Budatétényben átlagosan 550 ezer forintért kaphatsz ingatlant, míg a Baross Gábor-telepen 610-650 ezer forintos négyzetméterárak a jellemzőek.

Rózsavölgyi ingatlanok már a drágább kategóriába tartoznak, de meg sem közelítik a belvárosi ingatlanok horribilis négyzetméterárait; itt ugyanis 750 ezer forintos átlagárral lehet számolni.

Kíváncsi vagy, hogy mennyibe kerülnek az ingatlanok? Használd a keresőnket, ahol tovább böngészhetsz. Amennyiben pedig kérdésed van, keress minket bizalommal a megadott elérhetőségeinken.


Zurück