MINDEN, AMIT AZ 5%-OS ÚJÉPÍTÉSŰ LAKÁS ÁFÁRÓL TUDNI KELL

MINDEN, AMIT AZ 5%-OS ÚJÉPÍTÉSŰ LAKÁS ÁFÁRÓL TUDNI KELL

Már korábban is volt ilyen kedvezmény

A 5%-os áfa nem újkeletű dolog, úgyhogy neked is ismerős lehet. Már korábban is alkalmazták, épp azért, hogy felpörgessék az újépítésű lakások piacát. 

A kedvezmény a 2016-os év elejétől egészen 2019. december végéig volt érvényben, és teljesen sikeresnek tekinthető: 2019-ben több mint 21.000 lakás épült, szemben a lakásáfa előtti 2015-ös évvel, amikor ez a szám még a 8000-et sem érte el.

#1. Mikortól lehet igénybe venni az 5%-os áfát?

A kedvezményes áfa a 2021. január 1-je után épített ingatlanokra vonatkozik. Azonban, ha még idén vásárolsz lakást, akkor is igénybe veheted az 5%-os áfát azokra az ügyletekre, amikért 2021. január 1-je után kell fizetni. 

#2. Bruttó vagy nettó vételárat kell figyelembe venni?

Mivel az áfa a nettó összegekre vonatkozik, így bruttó ár esetén nem érvényes.

#3. Milyen ingatlanokra igényelhető?

Lakásokra és családi házakra is igényelhető, viszont fontos kritérium, hogy a lakásoknak 150 négyzetméternél, a családi házaknak pedig 300 négyzetméternél kisebbnek kell lenniük. 

Ebből a szempontból a hasznos alapterületet kell figyelembe venni. 

(Ha esetleg nem vagy tisztában ezzel, készítettünk egy nagyon részletes ingatlanos szótár-sorozatot, amit segítségül hívhatsz. A hasznos alapterületre vonatkozó részt az Ingatlan(os) szótár, hogy jobban szót értsetek egymással címűcikkben találhatod meg.) 


Zurück